Navigáció

Belépés

SzoSzöv hírlevél

E-mail:

A hírlevél üzemeltetője:
http://lev-lista.hu

Svájci-Magyar civil alapra pályázhatnak a szociális szövetkezetek is Észak-Magyarország és Észak-Alföld régiókban

SVÁJCI-MAGYAR CIVIL ALAP

1) A pályázat célja:

A Svájci-Magyar Civil Alapra 2 fő témakörben lehet pályázatokat benyújtani, az alábbi célokra:

Szociális szolgáltatások nyújtása a szociális szolgáltatások és az egészségügy terén, valamint a szociális védőháló egyéb alrendszereiben tevékenykedő állami szereplők és a szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek által le nem fedett, (hiány)területek azonosítása, hatékony és eredményes programok kidolgozása a problémák megoldására, állami és nem állami szereplők együttműködésének javítása szociális területen;a szociális szolgáltatásokra vonatkozó új vagy már létező standardok, előírások továbbfejlesztése az érdekeltek széles körének bevonásával, a kormányzati, önkormányzati szervek és civil szervezetek közötti együttműködés kialakításával, illetve – az adott helyzethez és a lehetőségekhez mérten – helyi jogalkotási kezdeményezések révén; kapacitásbővítés annak érdekében, hogy a civil szervezetek jó minőségű szolgáltatásokat tudjanak nyújtani (beleértve például egyes tevékenységek engedélyeztetését) és az intézményrendszer egyenrangú partnereként tudjanak tevékenykedni, beleértve a külső (humán és pénzügyi) erőforrások bevonását, az átláthatóság és elszámoltathatóság követelményeivel kapcsolatos ismereteket, különös tekintettel a helyi környezetben végzett szociális szolgáltatásokra;

Környezeti kihívásokra adott válaszok: a környezetvédő szervezetek érdekérvényesítő tevékenységének erősítése, olyan környezeti érdekérvényesítő kampányok elindítása és szervezése amelyek növelik a helyi támogatottságot és erősítik a közösség bevonását;a célcsoportok figyelmének felkeltése konkrét akciókkal a környezet jövő generációk számára történő megőrzése érdekében; akciókkal és kampányokkal a szakpolitika-alkotásban érintett környezetvédő szervezetek és aktivisták népszerűsítése, pozitív kép kialakítása a közvéleményben az ehhez kapcsolódó tevékenységekről; a helyi problémákra rendszerszemléletű (holisztikus) választ kínáló, környezetbarát megoldások kidolgozása;

pályázhatnak a Civil Alapra A 2006. X. tv alapján létrehozott szociális szövetkezetek, melyek bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább két (2) éve bejegyzésre kerültek; székhelyük Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyében van; nincs köztartozásuk. az elnyerhető összeg

A Civil Alapra mindkét témakörben kettő kategóriában lehet pályázatot benyújtani:

2000 és 9999 CHF, azaz 481 560 – 2 407 560 Ft nagyságú kisprojektek

10 000 és 49 999 CHF, azaz 2 407 800 – 12 038 760 Ft nagyságú középprojektek

Önrész 10%-át kell önrészként biztosítania

 A projektek legfeljebb 12 hónapig tarthatnak (minimum projekthosszúság nincs meghatározva) és legkésőbb 2015. február 28-ig be kell, hogy fejeződjenek.

További információ: http://svajcivil.hu/hu/node/40

Letölthető anyagok: 
A Drupal alapú honlap készítésében részt vett a Macroweb Internet Consulting