Állásfoglalás és tájékoztatás a nonprofit szociális szövetkezetről és a GFO 594 kódról
Állásfoglalás és tájékoztatás a nonprofit szociális szövetkezet névhasználatról és GFO 594 kódról
A 2006. évi X. törvény a szövetkezetekről a következő fogalommal határozza meg a szociális szövetkezetet.
A szövetkezet fogalma
7.§. A szövetkezet az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amelynek célja a tagjai gazdasági, valamint más társadalmi (kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi) szükségletei kielégítésének elősegítése.
A szociális szövetkezet fogalma
8.§. A szociális szövetkezet a 7. §-ban foglaltaknak megfelelő olyan szövetkezet,
a.) amelynek célja a hátrányos helyzetben lévő tagjai számára munkafeltételek teremtése, valamint szociális helyzetük javításának egyéb módon történő elősegítése;
b.) amely iskolaszövetkezetként működik.
A szociális szövetkezetnek a nevében viselnie kell a szociális szövetkezet megnevezést, illetve - iskolaszövetkezet vagy foglalkoztatási szövetkezet esetében - az iskolaszövetkezet, foglalkoztatási szövetkezet megnevezést.
A szociális szövetkezet külön törvényben meghatározottak szerint közhasznú jogállású lehet.
Nincs olyan jogi kategória, mint nonprofit szociális szövetkezet.
A SzOSzöv azt az álláspontot képviseli, hogy minden szociális szövetkezet nonprofit elvek szerint és közhasznúan működik, miután elsődleges célja hátrányos helyzetű tagjainak foglalkoztatása, életminőségének javítása, életmód közösség kialakítása, és a nyereséget az alapcéljainak megfelelően használja fel. Korábban államigazgatási egyeztetési folyamatokban szó volt arról, hogy jogszabályba bekerül más szociális szövetkezeti típus is, ennek egyik variációja volt a „nonprofit szociális szövetkezet”. Valószínűleg a párhuzamos államigazgatási eljárások koherencia problémái miatt került be - a 21/2012. (IV. 16.) KIM „a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról” a „nonprofit szociális szövetkezet GFO 594 kód” a rendeletbe, valamint a TÁMOP 2.4.3. 2013 évi pályázati kiírásaiba.
A cégbíróságok jogszabályi meghatározás hiányában nem tudják bejegyezni a nonprofit szociális szövetkezeteket.
A magyar bírói gyakorlat mégis tud 28 bejegyzést produkálni, mint azt a KSH nyilvántartása mutatja.
A tájékoztatást azért állítottuk össze, mert a SzOSzöv sok megkeresést kapott a nonprofit szociális szövetkezetek ügyében.
2013. szeptember 3.
Németh László
SzOSzöv elnök
2014. március 15 után
A közigazgatási és igazságügyi miniszter 22/2014. (III.13.) KIM rendelete a mso-bidi-font-family:TimesNewRomanPS-BoldMT;mso-bidi-font-weight:bold">statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet módosításáról megszüntette a korábbi „nonprofit szociális szövetkezet GFO 594 kód”-ot.
A továbbiakban a rendelet a következő nomenklatúrát használja a szövetkezetek esetében:
12 Szövetkezet
Szociális szövetkezet
Takarék- és hitelszövetkezet
Iskola szövetkezet
Agrárgazdasági szövetkezet
Biztosító szövetkezet
Foglalkoztatási szövetkezet
Egyéb szövetkezet
Jogi személyiségű európai gazdasági vállalkozások
Európai szövetkezet (SCE)
Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet
Lakásszövetkezet
Szövetkezeti év konferencia sorozat
KSH kérdés
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: v, 10/06/2013 - 11:31.A kérdés:
Szeretném megkérdezni, hogy GFO 594 Nonprofit szociális szövetkezet megnevezés honnan került a 21/2012. (IV. 16.) KIM rendeletbe, miután egyetlen definícióban felsorolt jogszabályban se szerepel (2003. évi CXXV. törvény; 2006. évi X. törvény; 141/2006. (VI. 29.) Korm. rendelet; 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet; 3/2011. (II. 11.) KIM rendelet.). Üdvözlettel: Németh László Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége elnök
Megjegyzés:
Kérem vegyék ki a rendeletből GFO 594 Nonprofit szociális szövetkezet fogalmat
Németh László SzOSzöv elnöke