Megjelentek az önfenntartást célzó szociális szövetkezetek támogatása érdekében kiírt pályázatok
Megjelentek az önfenntartást célzó szociális szövetkezetek támogatása érdekében kiírt pályázatok
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelentek a TÁMOP-2.4.3.D-1 jelű, „Szociális gazdaság fejlesztése – Az önfenntartást célzó szociális szövetkezetek támogatása” című könnyített pályázati felhívások.
A kiírások célja, hogy kezdeti támogatást biztosítson újonnan alakult szociális szövetkezeteknek a térségben munka nélkül élő és mindennapi megélhetési problémákkal küzdő hátrányos helyzetű emberek önfenntartásának elősegítése érdekében, ezáltal lehetőséget biztosít a szegénységben élőknek, hogy a támogatás segítségével csatlakozzanak egy gazdasági, termelő tevékenységet végző közösséghez, ahol a munkában együttműködő társakkal együtt, előteremthetik a mindennapi megélhetéshez szükséges jövedelmüket.
A pályázat meghirdetésekor a hat konvergencia régióban (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl) rendelkezésre álló keretösszeg 1,862 Mrd Ft, a Közép-magyarországi Régióban 0,133 Mrd Ft.
A kiírásokra a pályázatokat 2013. május 6-tól 2013. június 6-ig lehet benyújtani.
(Második beadási időpont lesz: 2013. szeptember 2-től 2013. október 1-ig)
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 16:35.insert your data - http://Ocean-chemical.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Whippedgree...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 18:43.insert your data - http://Www.gadosur.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=www.arab-liber...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: p, 08/19/2022 - 01:44.When it was introduced to the Japanese market in 1979, magnetic cassette
technology had been around for 16 years. Cassette tapes made it attainable to listen to music on-the-go in a approach that
vinyl albums simply could not. Evidently, there’s far more that you may
do (‘might’ is a bottomless successfully of likelihood), however
there’s no extra that it's essential to do.
Infrastructure: Vilamoura was inbuilt a approach that ensured the presence of a grasp infrastructure,
permitting quick access around and inside the realm. The Vilamoura Marina:
The marina is a focal point of activity in the world and is ready to berth greater than 1,000
boats of all sizes. The Algarve area remains to be rising, and this
implies the worth of Vilamoura property shouldn't be prone to decline within the near future.
In some places mother and father even grew to become violent in an effort to get their arms on one of many few dolls
still in stock. Davila, Damina. "Baby Boomers Get Connected with Social Media." idaconcpts.
Along the way in which, avid gamers get to learn about various sides of Japanese culture like origami and tea ceremonies.
Online sports betting will likely get so much simpler in Rhode Island.
Review my website; สล็อต - https://nowbet124.com/%e0%b8%aa%e0%b8%b9%e0%b8%95%e0%b8%a3%e0%b8%9a%e0%b...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 14:09.insert your data - http://Anpimira.Alternativa.org/__media__/js/netsoltrademark.php?d=www.E...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 20:12.insert your data - http://Www.brainpopbaby.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Tolkoveru...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 14:40.insert your data - http://www.Considerthis.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=tiny.ctoo...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 15:45.insert your data - http://mathematicaconsulting.net/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Www....
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 19:07.insert your data - http://www.m-eagle.net/__media__/js/netsoltrademark.php?d=familystreet.r...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 17:11.insert your data - http://Lebrizartshop.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=xn----7sbbig...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 18:14.insert your data
Here is my web page ... Http://www.tabletoptrivia.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=gg.gg%2... -
http://www.tabletoptrivia.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=gg.gg%2...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 13:44.insert your data - http://thetoplinecorporation.net/__media__/js/netsoltrademark.php?d=sm.Z...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 18:57.insert your data - http://Www.payforfun.biz/__media__/js/netsoltrademark.php?d=nemoadminist...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 18:23.insert your data - http://insuranceportfolioanalysis.org/__media__/js/netsoltrademark.php?d...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 14:28.insert your data
Check out my web-site - completesavings-suck.Com - http://Completesavings-suck.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Www.A...
hxpdnkf
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: v, 02/18/2018 - 19:01.ilsvaln
http://www.sicilmed.it/miu-miu-black-bag-254.htm
http://www.accelerated-learning-uk.co.uk/adidas-joggers-with-red-stripes...
http://www.atherstonerecorder.co.uk/804-prada-nylon-messenger-bag.html
http://www.consultation-gender.fr/517-montre-rolex-femme-prix.html
http://www.mysleepyhead.co.uk/fendi-tote-bags-replica-204.htm
Guess Hula Girl Uptown Carryall
Hermes Tasche Cognac
Balenciaga Lune
Backpack Gucci Women
Hermes Belt Amazon Uk
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 18:24.insert your data - http://Northamptonapl.org/search?search_api_views_fulltext=http%3A%2F%2F...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 14:04.insert your data - http://www.Sharangpani.biz/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Short.pub%...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 17:22.insert your data - http://mistralpartners.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Cleciosouz...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: Csüt, 06/13/2019 - 18:27.I have been exploring for a bit for any high-quality articles or weblog posts in this sort of space .
Exploring in Yahoo I ultimately stumbled upon this web site.
Reading this information So i am glad to
express that I've an incredibly just right uncanny feeling I came upon just what
I needed. I so much for sure will make sure to don?t put out of your mind this website and give
it a glance on a relentless basis.
Also visit my webpage - คุณแม่ยังสาวที่อยากลดปริมาณขยะพลาสติกในชีวิตประจำวันจนเริ่มชักชวนสมาชิกในครอบครัวให้กรีนไปด้วยกัน
และส่งต่อไอเดียผ่านกลุ่ม Greenery Challenge ที่สร้างแรงบันดาลใจดีๆ ให้เพื่อนสมาชิก Mommam Mam - https://www.facebook.com/greeneryorg/videos/2275620482490442/?__xts__%5B...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 17:40.insert your data - http://Worldwidewinesltd.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Kcsoness...
asgjdor
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: Csüt, 02/15/2018 - 00:46.vzebtwv
http://www.davidcottrell.co.uk/662-prada-nylon-bag-gold-hardware.asp
http://www.nicolasdemaria.es/217-bottega-veneta-handbags.html
http://www.oakleysuk.ru/oakley-double-lens-goggles-998.html
http://www.liens-service.fr/balenciaga-sac-rose-278.php
http://www.puratone.co.uk/guess-dressy-quilted-crossbody-bag-585.asp
Nike Boys Sweatshirts]
Yellow Adidas Hoodie]
Omega Automatic
Guess Tas Franjes
Burberry Lauriston Tote
vdjgduf
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 02/14/2018 - 02:47.jyeolie
http://www.accelerated-learning-uk.co.uk/adidas-pant-men-288.htm
http://www.smartmusic.com.es/862-cinturones-hermes-hombre-originales-pre...
http://www.openbuikje.nl/276-omega-seamaster-professional-600m.htm
http://www.replicas-de-relojes.es/102-rolex-gmt-coke.html
http://www.cocagne-habitat.fr/rolex-cuir-534.php
Gucci Bag For Men
Nike Air Max Uptempo Sale]
Guess Purses Prices
Nike Air Max Thea Marktplaats
Comprar Bolso Burberry Barato
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 15:00.insert your data - http://acuityfin.net/__media__/js/netsoltrademark.php?d=pro-balans.ru%2F...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 16:40.insert your data - http://Historiclakehouse.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Nickogam...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 16:06.insert your data - http://Semcar.net/__media__/js/netsoltrademark.php?d=newstargeted.com%2F...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 16:39.insert your data - http://Bizlaw.info/__media__/js/netsoltrademark.php?d=xn----7sbbig8dwaf....
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 17:23.insert your data - https://Innuityweb.myregisteredsite.com/admin/membership_agreement.php?p...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 16:05.insert your data - http://danratheronline.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=surls.w15d...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 13:53.insert your data
Review my blog post ... http://thenextbigrace.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Goto.Iamaws... - http://thenextbigrace.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Goto.Iamaws...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 16:46.insert your data - http://galaxyresorts.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Pob.ru%2F113g
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 17:54.insert your data - http://myowncreditunion.org/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Szxljy.ne...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 12:19.insert your data - http://Keepersofindigenousways.org/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Kc...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 12:46.insert your data
Feel free to visit my web-site ... Fredrick - http://Www.Tbpartners.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=materik.ru%...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 14:39.insert your data - http://Talentpull.org/__media__/js/netsoltrademark.php?d=h253.1Go.Co.kr%...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 14:37.insert your data - http://Oldtownoil.net/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Mikro.ml%2F-_30...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 12:26.insert your data
my blog :: Louvenia - http://wtc-site-Memorial.org/__media__/js/netsoltrademark.php?d=short.ma...
kidowls
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: h, 02/12/2018 - 21:37.hinpbti
http://www.adivinos.com.es/bolsas-gucci-replicas-912.html
http://www.oblatidimariavergine.it/miu-miu-wristlet-509.html
http://www.diet-patch.co.uk/428-omega-constellation-green-dial.php
http://www.bruder-tucks-kapelle.de/gucci-handtasche-shopper-337.php
http://www.kolaco.co.uk/992-omega-seamaster-300-midsize.html
Burberry Bags Prices 2016
Rolex Submariner Lunette Verte Fond Noir
Costo Della Birkin Di Hermes
Guess Kamryn Floral Tote
Fendi Flat Clutch
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 15:48.insert your data - http://Rubberandplasticscompany.info/__media__/js/netsoltrademark.php?d=...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 12:26.insert your data
Have a look at my web-site - Madonna - http://Nwanesthesia.org/__media__/js/netsoltrademark.php?d=pob.ru%2F113g
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 14:06.insert your data - http://www.kirkmillerlaw.net/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Www.edel...
vuuibai
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: p, 01/26/2018 - 14:29.ohqwyjo
http://www.elconsejo.es/152-tubular-shadow.html
http://www.zapatillasmodabaratas.es/mbt-shoes-spain-563.php
http://www.festivaldelterritorio.it/air-max-90-total-grey-957.php
http://www.mujerzapatosaltos.es/453-versace-shoes-men-2016.asp
http://www.traductionservice.fr/045-adidas-neo-lite-racer-bleu.aspx
Soldes Adidas Gazelle
Scarpe Vibram Genova
Reebok Hombre
Nike Air Max Thea Herren Grau
Hollister White Shirt
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 16:59.insert your data - http://Testimonials-Creditrepair.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=...
bjvptqi
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: k, 01/23/2018 - 05:16.hcyewtt
http://www.stadium-mk.co.uk/michael-kors-handbags-best-seller-904.html
http://www.sixtysixtyone.co.uk/429-moncler-blein-lightweight-down-jacket...
http://www.neplex.co.uk/adidas-x16-black-057.htm?zenid=871j4p0c3sr3qseuj...
http://www.nikeroshesale.nl/nike-roshe-run-with-flowers.php
http://www.bluemotorbike.fr/497-vans-femme-rose.php
Nike Air Shox R4 Review
Moncler Lans
Ugg Herren Stiefel
Adidas Superstar Slip On Turquoise
Ray-ban Wayfarer Rb2140a 902/58 54-18 Green
ripzdbg
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: h, 01/22/2018 - 21:58.fhnsmjh
http://www.nikefreerunvendita.it/nike-free-5.0-verde-oliva-164
http://www.bjdn.co.uk/caterpillar-shoe-images-265.asp
http://www.mujerzapatosaltos.es/908-versace-zapatos-hombre.asp
http://www.zapatillasmodabaratas.es/zapatos-vibram-precio-272.php
http://www.chevertonandlaidler.co.uk/lacoste-bags-philippines-price-362.asp
Scarpe Adidas Zx Flux Uomo 2016
Adidas Superstars Camo
Manolo Blahnik Coleccion 2017
Louboutin Scarpe Verde Tiffany
Nike Free Flyknit Chukka Grigie
uewncxc
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 01/10/2018 - 06:27.fhzexaz
http://www.pangchristianshavn.dk/woolrich-grĂĄ-927.html
http://www.zapatosmujerbaratos.es/zapatos-yves-saint-laurent-hombre-195.php
http://www.salaryservices.co.uk/adidas-original-running-shoes-223.html
http://www.timberlandherenschoenen.nl/449-timberlands-schoenen-dames-sal...
http://www.quantum-database.es/058-jordan-7-retro-black.php
Adidas Superstar Silver Black
Adidas Originals Braun
Pjs Norge
Adidas Schoenen Goedkoop
Canada Goose Vest Beige
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 14:27.insert your data - http://www.Parquesol.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Pob.ru%2F113g
rumweqo
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: k, 01/09/2018 - 20:26.elpkppk
http://www.plansonline.fr/nike-free-femme-noir-418.php
http://www.michaelkorstasoutlet.nl/Michael-Kors-Iphone-Goedkoop
http://www.timberlandschoenenboots.nl/timberland-hoog-dames-529.html
http://www.vandijkog.nl/656-nike-blazer-low-online-bestellen.html
http://www.mpkju.fr/nike-low-839.php
Converse Cons Star Player Blancas
Puma Basket Platform Suede
Ray Ban Clubmaster Black And Gold
Peuterey Zomerjas Rood
Adidas Jeremy Scott Silver Wings
jmdedmt
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: Csüt, 01/04/2018 - 13:30.tuqrclb
http://www.creacris.fr/615-moncler-homme-bonnet.html
http://www.ortsbeirat-schorbach.de/nike-air-max-damen-sale-amazon-086.htm
http://www.brabantbreedband.nl/429-adidas-originals-tubular-runner.aspx
http://www.cxmail.co.uk/converse-all-star-hi-all-black-379.htm
http://www.festivaldelterritorio.it/air-max-squalo-bianche-286.php
Nike Roshe Flyknit Men's White
Under Armour Micro Charge Bb
Nike Zoom Train
Adidas Originals Grey
Adidas Ultra Boost White Clear Grey
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 12:56.insert your data - http://Deltacentrifugal.info/__media__/js/netsoltrademark.php?d=Chilp.it...
Előnézet | Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzoSzöv)
Beküldő: Anonymous. Beküldés időpontja: sze, 03/06/2019 - 16:30.insert your data - http://Hanania.me/Ar/%d8%b9%d9%85%d8%b1-%d9%85%d9%86%d8%aa%d8%ac%d8%a7%d...