Navigáció

Belépés

SzoSzöv hírlevél

E-mail:

A hírlevél üzemeltetője:
http://lev-lista.hu

Közösségi foglalkoztatáshoz kutatás - lehetőleg töltsék ki a szociális szövetkezetek

Tisztelt helyi foglalkoztatási programvezető!

 

Az Észak-magyarországi Regionális Kutatásokért Alapítvány az elmúlt években már több, a szociális gazdaság témakörét érintő, ill. a helyi foglalkoztatás módszereit és eredményeit feltáró kutatást végzett. Kutatásainkkal igyekeztünk hozzájárulni úgy a helyi foglalkoztatási programok szervezésében résztvevő szakemberek ismereteinek bővítéséhez, mint a szociális gazdaság hazai hátterét megteremtő és a helyi foglalkoztatás eredményességét növelő központi szabályozás alakításához.

 

Jelen kutatásunk a közösségi foglalkoztatás társadalmi költség-haszon elemzésén keresztül a különböző helyi foglalkoztatási formák sajátosságainak, az egyes formákban jellemző előnyöknek a beazonosítását, és ezáltal egy optimálisabb, a szolidáris és szociális gazdaság irányába elmozduló foglalkoztatási politika megalapozását kívánja elérni.

 

Önökhöz úgy jutottunk el, hogy az egész országban kerestünk a START-közmunka programban résztvevő önkormányzatokat, szociális szövetkezeteket és egyéb non-profit foglalkoztatókat és önök, mint e három forma valamelyikében vélhetően értékes tapasztalatokkal rendelkezők kerültek be a képbe.

 

Megtisztelnének bennünket, ha a mellékelt linken elérhető, kb. 15-20 perc alatt kitölthető kérdőív válaszaira 2013. április 5-ig önkéntesen válaszolnának.

 

https://www.esurveycreator.com/s/db8738d

 

Igyekeztünk könnyen megválaszolható kérdéseket összeállítani. Csak kevés számadatot kérünk, ezek részint a mérlegből és eredménykimutatásból, részint a foglalkoztatottak nyilvántartásából könnyen kinyerhetők. A válaszokat egyenként, szervezetre beazonosítható módon nem hozzuk nyilvánosságra. Elsősorban egy átfogó kép nyerése és a típusalkotás a célunk. Szándékunkban áll az egyes típusokba tartozók közül néhányukat esettanulmány készítése céljából a későbbiekben személyesen is felkeresni.

 

Kérjük, szánják rá a válaszadásra ezt a kis időt, arra is gondolva, hogy válaszaikkal hozzájárulnak a helyi foglalkoztatás számára optimálisabb környezetet biztosító foglalkoztatáspolitika megalapozásához.

 

Előre is köszönjük támogató hozzáállásukat és további jó munkát kívánunk!

 

 

Tisztelettel,

 

 

Dr.G.Fekete Éva

egyetemi docens

kutatásvezető

 

 

 

 

 

Lipták Katalin
egyetemi tanársegéd
*************************
Miskolci Egyetem
Gazdaságtudományi Kar
Világ-és Regionális Gazdaságtan Intézet
Munka- és Társadalomgazdaságtan Intézeti Tanszék
*************************
H-3515
Miskolc-Egyetemváros
Tel: +36 46 565 111 / 2023
E-mail: liptak.katalin@uni-miskolc.hu
Web: http://www.uni-miskolc.hu/vrgi

Powered by Drupal