Navigáció

Belépés

SzoSzöv hírlevél

E-mail:

A hírlevél üzemeltetője:
http://lev-lista.hu

Nemzetközi Szövetkezeti Nap Magyarországi rendezvénye

NSZN

"A szövetkezetek a válság idején továbbra is erősek maradnak!".

 

Szövetkezetbarát kormánypolitikát sürget az OSZT elnöke

    Budapest, 2013. július 4., csütörtök (MTI) - A szövetkezetek részt kívánnak venni a nemzeti együttműködésben, ez azonban számos feltétel megteremtését igényli - mondta az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) elnöke csütörtökön, a Nemzetközi Szövetkezeti Napon.

    Farkas Tamás a beszéd MTI-hez eljuttatott szövege szerint kiemelte: az ENSZ idei nemzetközi szövetkezeti napi felhívása azt az üzenetet hordozza, hogy a szövetkezetek a válság idején is erősek maradnak.
    A szövetkezeti modell bebizonyította, hogy újra és újra rugalmasan tudja felvenni a gazdasági, társadalmi és környezeti gondokkal a harcot - tette hozzá.
    Farkas Tamás szerint a nemzetközi szövetkezeti napi üzenet lehetőséget ad a hazai szövetkezeteknek arra, hogy ismét fontolják meg az együttműködésben, az összefogásban rejlő erők kihasználását, és a nehéznek számító időkben is kötelezzék el magukat az értékalapú szövetkezés mellett, igyekezzenek a szövetkezeti értékeknek nagyobb figyelmet és támogatást kiharcolni.
    "Az elnök ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a szövetkezetek a Nemzeti Együttműködés Kormányának országépítő programjában részt kívánnak venni, és mindenekelőtt egy szavakkal, tettekkel kinyilvánított szövetkezetbarát kormánypolitikát, szövetkezetfejlesztést támogató jogszabályi környezetet, kiszámíthatóságot és következetességet várnak el a kormánytól" - áll a közleményben.
 

ebz \ gtr \ bpt

MTI 2013. július 4., csütörtök 19:46

Letölthető anyagok: 
A Drupal alapú honlap készítésében részt vett a Macroweb Internet Consulting