A HANGYA javaslata a jövő agrárprogramjához
"SZÖVETKEZÉSBEN AZ ERŐ"
Rész- és Távmunka Centrum
A Rész- és Távmunka Centrum Kft. 2010 év végén alakult azzal a céllal, hogy létrehozza és működtesse Magyarország első számú, kizárólag részmunkaidős és távmunka lehetőségeket összegyűjtő állásportálját - www.resztavmunka.hu néven.
AZ NFÜ FELFÜGGESZTI AZ "ATIPIKUS FOGLALKOZTATÁSI FORMÁK TÁMOGATÁSA" CÍMŰ PÁLYÁZATOKAT
AZ NFÜ FELFÜGGESZTI AZ "ATIPIKUS FOGLALKOZTATÁSI FORMÁK TÁMOGATÁSA" CÍMŰ PÁLYÁZATOKAT
Felkerültek a honlapra a Zöldgazdaság-fejlesztési Program kiírásainak kitöltő programjai.
FELKERÜLTEK A HONLAPRA A ZÖLDGAZDASÁG-FEJLESZTÉSI PROGRAM KERETÉBEN MEGJELENT PÁLYÁZATOK KITÖLTŐ PROGRAMJAI
Együttműködés a szociális és a zöld szféra szereplői között
Szeretettel köszöntjük a CEEweb, a Magyar Szegénységellenes Hálózat, a Szociális Szakmai Szövetség és a Budapesti Szociális Forrásközpont közös projektjének honlapján. A projektet 2009-ben indítottuk útjára, hogy együttműködéseket hozzunk létre a szociális és a zöld szféra szereplői között. Ezen a honlapon az eddigi eredményekről olvashat, és felveheti a kapcsolatot a projekt szakmai szereplőivel.
Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő pályázatainak támogatása (kódjel: MPA-2011-KKV)
Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő pályázatainak támogatása (kódjel: MPA-2011-KKV)
Eső előtt köpönyeg Hogyan készülhetnek fel az önkormányzatok a rendkívüli időjárási helyzetekre?
Eső előtt köpönyeg
Szociális Szövetkezetek Magyarországi elhelyezkedése
Összeállította: Tomcsik Dóra
Továbbfejlesztett változat elérhető: http://maps.google.hu/maps/ms?msa=0&msid=214819643574443793150.0004a33a40ed22ad7e52a&hl=hu&ie=UTF8&ll=47.182246,19.467773&spn=3.591501,10.821533&z=7