Navigáció

Belépés

SzoSzöv hírlevél

E-mail:

A hírlevél üzemeltetője:
http://lev-lista.hu

Szociális szövetkezetek adómentes juttatása a tagjainak

Az Szja tv. 1. számú melléklete a következő 4.24. ponttal egészül ki:

(4. Egyes tevékenységekhez kapcsolódóan adómentes:)

„4.24. a szociális szövetkezet (ide nem értve az iskolaszövetkezetet) tagja által a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény 56. § (1) bekezdése szerint termék termelésével vagy feldolgozásával teljesített személyes közreműködés ellenértékeként a tagi jogállásra tekintettel élelmiszer, a szövetkezet tevékenységének eredményeként előállított javak vagy fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható utalvány formájában együttesen legfeljebb havonta a minimálbér összegét meg nem haladó értékben megszerzett bevétel azzal, hogy a fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható utalvány formájában juttatott bevétel nem haladhatja meg a minimálbér 25 százalékát. Az élelmiszer juttatás vagy a szövetkezet tevékenységének eredményeként előállított javak értékének megállapításánál a szövetkezet értékesítési tevékenysége során alkalmazott árat, ennek hiányában a szokásos piaci értéket kell figyelembe venni.”

Forrás: Magyar Közlöny 74. szám (2012. június 19.)

Állásfoglalást kért a SzOSzöv az APEH-től, amire a következő választ kaptuk:

E-iktatószám: e-217711


Tisztelt Ügyfelünk!

Foigazgatóságunkhoz elektronikus úton  érkezett kérdésével kapcsolatban az alábbi 
tájékoztatást adom.

A  személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) 1. számú
mellékletének  4. pont  24.alpontja értelmében az egyes tevékenységekhez kapcsolódóan adómentes bevétel:
a szociális szövetkezet (ide nem értve az iskolaszövetkezetet) tagja által
a szövetkezetekrol szóló 2006. évi X. törvény 56. § (1) bekezdése szerint termék
termelésével vagy feldolgozásával teljesített személyes közremuködés ellenértékeként
a tagi jogállásra tekintettel élelmiszer, a szövetkezet tevékenységének eredményeként
eloállított javak vagy fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható utalvány
formájában együttesen legfeljebb havonta a minimálbér összegét meg nem haladó értékben megszerzett bevétel azzal, hogy a fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható utalvány formájában juttatott bevétel nem haladhatja meg a minimálbér 25 százalékát. Az élelmiszer juttatás vagy a szövetkezet tevékenységének eredményeként eloállított javak értékének megállapításánál a szövetkezet értékesítési tevékenysége során alkalmazott árat, ennek hiányában a szokásos piaci értéket kell figyelembe venni.

A szövetkezetekrol szóló 2006. évi X. törvény az alábbiak szerint határozza meg a 
személyes közremuködést  és munkavégzést:
56. § (1) A tagok személyes közremuködésének módozatait az alapszabály a szövetkezet sajátosságainak megfeleloen határozza meg. A személyes közremuködés történhet - a szövetkezet tevékenységéhez képest - termeléssel, termékek feldolgozásával, értékesítésre elokészítéssel, értékesítéssel, fogyasztással vagy egyéb tevékenységgel.
(2) Az alapszabály a személyes közremuködés egyik módjaként munkavégzési kötelezettséget is eloírhat. Ennek alapján a tag és a szövetkezet munkaszerzodést, vállalkozási vagy megbízási szerzodést köt. A munkaviszonyra a Munka Törvénykönyve, a vállalkozási és megbízási jogviszonyra a Ptk. szabályait kell alkalmazni.

A hivatkozott törvényekben foglalt feltételek teljesülése esetén tehát a levélben
foglalt esetben kaphat a személyes közremuködésre (azzal, hogy a személyes közremuködés a fentiekben hivatkozott formákban valósulhat meg) tekintettel a szövetkezet tagja havonta a minimálbér összegének 25 százalékát  (23.250. forintot) meg nem haladó kész étel vásárlására felhasználható utalványt, mint nem pénzben juttatott adómentes bevételt.

Amennyiben a szóban forgó témával  kapcsolatban további  kérdései merülnek fel, azokat felteheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Általános Tájékoztató Contact Centerén keresztül is,ahol munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére. Ezen telefonszám az ország egész területérol, kedvezményesen hívható: 06 40/42-42-42-es kék számon. (hétfotol csütörtökig 8.30-tol 16.00-ig, pénteken pedig 8.30-tól 13.30-ig)  

Az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI.17.) AB határozatában rögzítettekkel összhangban
tájékoztatom, hogy a válaszlevélben részletezettek szakmai véleménynek minosülnek,
kizárólag az Ön által megadott információkon alapulnak,  kötelezo jogi erovel nem bírnak.

Üdvözlettel:

Nemzeti Adó és Vámhivatal
Közép-magyarországi Regionális Adó Foigazgatóság
Tájékoztatási Foosztály

From: NYITRAI Ákos

Ez mit jelent? Csak utalvány? Vagy ...?

Nagy Gábor írta

Szia Ákos!

Értelmezésem szerint a Szociális Szövetkezet által forgalomba hozott árukra, szolgáltatásokra kibocsátott utalvánnyal is fizethetsz a tagoknak bért, vagy számla ellenében megbízási/vállakozási díjat. Havonta max 93.000,- ig ez SZJA mentes (16% mínusz családi kedvezmény adó elmarad) illetve étkezési utalvány (pl a szövetkezet étkezdéjében beváltható) esetén max 23.250,- Ft/hó-ig. Ugyanakkor a többi adónemre nincs kedvezmény, ha jól értem (ÁFA 27%, Nyugdíj 10%, Eg.bizt 7%, MPJ 1,5 % EVA 30%, szocho 27% stb)

Ha jól számolom, ez azt jelenti, hogy a ezzel a kedvezménnyel a kifizetett bérköltségednek nem 49%-át, csak 36%-át viszi el az adó.

Viszont a 36% adótartamnak nincs bevételi fedezete, mert az árut nem Ft pénzért, hanem utalványért adtad oda.

Tehát a szövetkezet tagjai a saját tulajdonukban lévő eszközeikkel a saját munkájukkal megtermelt termékeiket csak akkor fogyasztatják el saját maguk, ha valaki a háttérből sponzorálja az adót. Annyi kedvezményt kapsz, hogy ez nem 49%, hanem "csak" 36%.

Ügyes! Várom már, hogy ezt mikor fogják alkalmazni a családi háztartásokra is.

Jól értelmezem?

Üdv

Gábor

NYITRAI Ákos

Én akkor tudnám ezt megítélni hogy jó vagy rossz ha számviteli levezetést is látnám.

Mert
Bért csak már megtermelt hozzáadott értékből lehet fizetni
Adót pedig csak valós pü bevételből, eredményből.

Mi van a pályáztok célzott bérkereteivel ...
Mi van a felvett munkanélküli általi munkával termelt de általa nem felhasznált, tehát a szöv által más tg felé forgalmazott dolgokkl.
Mi van a lakhatás, energia, víz stb. életviteli családi költségekkel.
stb.

Nagy Gábor

Sziasztok!

Én akkor tudnám ezt megítélni hogy jó vagy rossz ha számviteli levezetést is látnám.

A könyvelőnk felállított egy elméletet mely szerint:

Az Szja tv. 1. sz. mell. 4. pont 24.alpontja szerint havi 93.000,- Ft piaci értékig adómentesen adhatsz a tagoknak munkavégzés ellenében természetbeni bért azokból az árukból (és szolgáltatásokból) amiket a szövetkezet állít elő (pl. Ákoséknál elektromos áram, vagy biogáz formájában, Eszteréknél adománybolti utalvány formájában, nálunk élelmiszer utalványban)
Ha nincs adó, akkor nincs levonható járulékfizetési kötelezettség sem. Ez biztos!
A Szoc.ho.-ról nem tudunk semmit, kell-e fizetni, vagy nem. Én feltételezem, hogy nem kell. Ez nem biztos!
A természetbeni juttatás fedezete a szociális alap, melyet az osztalékból lehet képezni. Tehát mindenképpen kell osztalékot elkülöníteni, mely a nyereségből 10%-os adó levonása után maradt itt. (Viszont ha az árut a helyi rendszer külső pénz felhasználása nélkül helyi erőforások felhasználásával megtermeli, akkor az osztalékot, illetve a szociális alapot nem is kell elkölteni.) Az egész rendszer az alapító okiratban kell legyen szabályozva.

Én még hozzáteszem a saját feltételezésemet:

Mi van a pályáztok célzott bérkereteivel ...

A pályázati kifizetések szigorúan a szerződéses feltételek mentén elszámolhatók. Ha a dolgozóval Ft bérre szerződtél, akkor Ft-ban kell fizetni. Utalványban csak a taggal kötött (munka, vagy vállalkozói) szerződés szerint is utalványban elszámolandó tételeket fizethetsz. Az utalvány rendszer a pályázatot nem érinti.

Mi van a felvett munkanélküli általi munkával termelt de általa nem felhasznált, tehát a szöv által más tag felé forgalmazott dolgokkal.

A természetbeni juttatás elszámolása utalványban történik, amit a tag arra a szövetkezeti termékre vált be, amire csak akar, teljesen mindegy, hogy azt a konrét terméket pont ő, vagy a szomszéd faluban élő tagtársa állította elő.

Mi van a lakhatás, energia, víz stb. életviteli családi költségekkel.
stb.

Az én értelmezésem szerint a Szociális Szövetkezetek legfőbb küldetése nem az önfoglalkoztatás, mint amit a TÁMOP hangsúlyoz, hanem a komplex helyi megélhetési rendszer létrejötte. Nem osztom általam nagyrabecsült és nagyon szeretett drága SA marketing iránymutatását, hogy tök mindegy, hogy mit termelünk, csak találjunk valakit bárhol a földgolyón, akire árunkat jó pénzért rásózhatjuk. Szerintem a Szociális Szövetkezetek küldetése az alapvető lakhatási, energia, víz, stb életviteli szolgáltatások helyi előaállítása, a külső függőség csökkentése, és a fenntarthatóság biztosítása helyi termelő kapacitások kiépítése és működtetése által. Ez helyi pénzrendszer elindítása nélkül nem megy. A helyi pénz fedezetét pedig a szövetkezet által előállított termékre kibocsátott utalvány adja. Más értékünk nincs, mint amit magunk megtermeltünk. Erre tudjuk csak a pénzünket építeni. A fentiek alapján ez számvitelileg teljesen legális! Az utalványt mindössze 10% nyereségadó terheli, amit még talán ki lehet bírni. Ugyanakkor egy kölcsönös hitelezési rendszerrel (szivességbank, más néven LETS rendszer) az utalványforgalmat meglehet sokszorozni!

Orbán Viktor hazudik amikor azt állítja, hogy nem akar bért adni kölcsönpénzből. Minden magyar forint fedezete ugyanis egyrészt az állam által dollárban felvett kölcsön (jegybanki tartalék), másrészt az állampolgárok vagy cégek által a kereskedelmi bankoktól felvett hitel. Nincs magyarországon forgalomban egyetlen forint sem, ami ne egy kölcsönügylet eredményeként jött volna létre. Minden pénz kölcsönpénz! Csak kölcsönpénz van, nincs más!

A pénz, ami mögött nincs valós árufedezet (a dollár nem az, mert nem lehet aranyra váltani, értéke katonai, rendőri és törvényi erőszakkal van mesterségesen fenntartva) az hamis pénz. Az államilag intézményesített hamis pénzgazdaság a nyomorra, rabszolgaságra és a háborúra alapul.

A szabad pénzt bármely Szociális Szövetkezet létre tudja hozni a gazdálkodása profitja (osztalék) fedezetével kibocsátott áruutalvány formájában. Az egyszerű egyszeres felhasználású utalványból egy internetes szivességbank számlarendszere segítségével lehet komplex helyi megélhetési rendszer elszámolási infrastruktúráját létrejhozni! Bárki meg tudja csinálni, a legkisebb szabolcsi faluban is.!

Ki szeretne egy ilyen kisérleti rendszer kidolgozását végző munkacsoportban részt venni?

Üdv

Nagy Gábor

Powered by Drupal