Szövetkezeti világnap
Szövetkezeti világnap: a szövetkezetek a fenntartható fejlődést valósítják meg
Budapest, 2014. július 3., csütörtök (MTI)
A szövetkezetek a fenntartható fejlődést valósítják meg mindenki számára – mondta az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) elnöke csütörtökön a fővárosban, a Vajdahunyadvárban, a 92. Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából rendezett ünnepségen.
Patay Vilmos, a Hangya Szövetkezetek Együttműködésének elnöke idézve a Nemzetközi Szövetkezeti Szövetség (SZNSZ) idei üzenetét, felhívta a figyelmet arra, hogy a szóban forgó üzenet nagyon fontos a kárpát-medencei magyarság számára. Mint mondta: a nemzeti együttműködés megvalósításával a magyar társadalomban, a magyar gazdaság fejlődésének fenntarthatóságában növelni kell a társadalmi kohéziót. Ebben a folyamatban pedig jelentős szerepet játszhatnak a magyar szövetkezetek.
AZ OSZT elnöke az MTI-nek elmondta: Magyarországon jelenleg mintegy 6 ezer szövetkezet működik, és a szövetkezetek tagsága összességében eléri az 1,2 milliót. Hozzáfűzte: a magyar szövetkezeti mozgalomban nemrégiben jelentek meg a szociális szövetkezetek, amelyek száma gyorsan nő, becslések szerint kétezer körülire tehető.
Jelezte: az OSZT-nek 11 tagja van; a mezőgazdaságból három szervezet – a MOSZ, a Magosz és a Hangya -, a Takarékszövetkezeti Szövetség, valamint a Takarékszövetkezetek Érdekvédelmi Szövetsége (TÉSZ), továbbá iskola és diákszövetkezetek, lakásszövetkezetek, fogyasztási szövetkezetek (coopok), szociális és foglalkoztatási szövetkezetek, valamint az ipari és szolgáltató szövetkezetek (OKISZ). A magyar szövetkezeti szektor éves termelési értéke becslések szerint mintegy 1500 milliárd forint. Ebből az összegből például az agrárium mintegy 800 milliárd forintot képvisel – közölte Patay Vilmos.
Az ünnepségen megkoszorúzták gróf Károlyi Sándor, a magyar szövetkezeti mozgalom kiemelkedő személyiségének a Vajdahunyadvárban található szobrát. A magyar szövetkezeti mozgalomban végzett munkájuk elismeréseként többen vehettek át elismerést az ünnepségen.
- MTI -
____________________________________________________________________
http://www.mezogazdasagimuzeum.hu/article.php?article_id=732
Károlyi Sándor gróf öröksége – Nemzetközi Szövetkezeti Nap a Mezőgazdasági Múzeumban
Július 3-án immár hagyományosan, múzeumunk adott otthont a Nemzetközi Szövetkezeti Napnak.
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum udvarán található, Károlyi Sándor grófot ábrázoló szobor megkoszorúzását követően dr. Estók János, a múzeum mb. főigazgatója Károlyi Sándor gróf gazdaságpolitikai nézeteit ismertette, ezt követően Patay Vilmos, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke ünnepi köszöntőjére került sor, majd a szövetkezeti kitüntetések átadása következett.
A Magyarországon a 19. század végén Károlyi Sándor gróf és más agrárius nagybirtokosok támogatásával létrehozott hitel- és fogyasztási szövetkezeteknek a mezőgazdaság kapitalista átalakításában volt szerepük. Károlyi Sándor gróf politikai végrendeletének tekinthetőek 1905-ben, gönci választóihoz intézett levelében megfogalmazott sorai: „Meggyőződésem ma is, hogy nemzeti haladás egészséges gazdasági és kulturális haladás nélkül nincsen. A nemzet erősödését és felvirágoztatását különösen a millióinak erősítésében és boldogításában kell keresnünk."
Múzeumunknak a magyar mezőgazdaság történetét bemutató állandó kiállításában látható egy korabeli Hangya bolt berendezése és felszerelése. A „Hangya" Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet 1898-1947-ig működött Magyarországon, a szövetkezetek száma a Hangya fénykorában 2200 volt. A főként falun létesített szövetkezeti boltokban a háztartási cikkek mellett a gazdálkodáshoz szükséges termékeket is árusítottak (szén, olaj, vetőmag, gálic, gépek és eszközök). A szövetkezeteknek a korszerű gazdálkodási ismeretek elterjesztése mellett a polgári mentalitás és műveltség kialakulásában is fontos szerepük volt.
Szotyori-Nagy Ágnes
tudományos titkár
______________________________________________________________________
http://www.zetapress.hu/belfold/gazdasag/51493
Szövetkezetek a Kerengőben
A szövetkezetek a fenntartható fejlődést valósítják meg mindenki számára – mondta az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) elnöke délelőtt a Vajdahunyadvárban, a 92. Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából rendezett ünnepségen, a Kerengő Dísztermében.
A megemlékezés előtt megkoszorúzták Gróf Károlyi Sándor (1831.11.10. – 1906.04.24.), a magyar szövetkezeti mozgalom kiemelkedő személyiségének a Vajdahunyadvár udvarában található szobrát, utána pedig a magyar szövetkezeti mozgalomban végzett munkájuk elismeréseként tízen vehettek át elismerést az ünnepi fogadást megelőzően.
Patay Vilmos, a Hangya Szövetkezetek Együttműködésének elnöke idézve a Nemzetközi Szövetkezeti Szövetség (NSZSZ) idei üzenetét, felhívta a figyelmet arra, hogy a szóban forgó üzenet nagyon fontos a kárpát-medencei magyarság számára. Mint mondta: a nemzeti együttműködés megvalósításával a magyar társadalomban, a magyar gazdaság fejlődésének fenntarthatóságában növelni kell a társadalmi kohéziót. Ebben a folyamatban pedig jelentős szerepet játszhatnak a magyar szövetkezetek.
Az OSZT elnöke elmondta, hogy Magyarországon jelenleg mintegy hatezer szövetkezet működik, és a szövetkezetek tagsága összességében eléri az 1,2 milliót. A magyar szövetkezeti mozgalomban nemrégiben jelentek meg a szociális szövetkezetek, amelyek száma gyorsan nő, becslések szerint kétezer körülire tehető. 1922 óta szövetkeznek a közösségek, mára az atipikus a tipikus.
Patay Vilmostól megtudtuk, hogy az OSZT-nek 11 tagja van; a mezőgazdaságból három szervezet – a MOSZ, a Magosz és a Hangya – a Takarékszövetkezeti Szövetség, valamint a Takarékszövetkezetek Érdekvédelmi Szövetsége (TÉSZ), továbbá iskola és diákszövetkezetek, lakásszövetkezetek, fogyasztási szövetkezetek (coopok), szociális és foglalkoztatási szövetkezetek, valamint az ipari és szolgáltató szövetkezetek (OKISZ). A magyar szövetkezeti szektor éves termelési értéke becslések szerint mintegy 1500 milliárd forint. Ebből az összegből például az agrárium mintegy 800 milliárd forintot képvisel.